Békési Baptista Gyülekezet honlapja
"Ne félj, csak higgy"

Archive
 
 
BÉBI (Békési Baptista Ifjúság)


Az ifjúságunk bemutatása

Gyülekezetünk 350 tagot számlál, ebből az ifjúsági korosztályba tartozók száma 80 körül van. A „nagy ifi” mellett működik „tinifi” is, a 12-15 évesek számára, ahova kb. 25-en járnak. Szombat este 6 órától tartjuk összejövetelünket, ahol szabadon dicsérjük Urunkat, Megváltónkat, keressük közösen Isten tervét életünkkel.
A tanítások gyakorlatiasak, és a fiatalokat érintő problémákról szólnak. Az alkalom végén lehetőség van a közösség ápolására is. Ilyenkor tea és kalács, vagy egyéb finomságok mellett beszélgetünk.
Gyakran vannak vendégeink az ifi órákon. Az elmúlt években jó kapcsolatot alakítottunk ki a gyulai, a kétegyházi, a makói, a kondorosi és a debreceni ifivel.
Az ifjúság vezetője 2006-tól Kis István. A vezető mellett van egy öt tagú csoport, akik felelősséget vállaltak a fiatalokért a gyülekezetben.

Három fontos területet látunk az ifjúsági munkában: a tanítást, a közösséget és a szolgálatot.

A tanítás nemcsak az ifjúsági órákon történik, hanem a külön fiú- és lánycsoportokban is. Hetente tartunk bibliatanulmányozó órát. Ebbe a csoportba a fiatalok mellett idősek is bekapcsolódtak.
A közösség ápolására sok lehetőség van. Szoktunk közösen sportolni. Évente szervezünk csendeshetet, és csendes hétvégét. Igyekszünk jó barátságokat kialakítani egymás között.
A szolgálatban terv az, hogy minden fiatal megtalálja saját szolgálati területét. Valaki a tanításban, a zenélésben, az evangelizálásban, a lelkigondozásban, az imádságban, vagy a szervezésben tud aktívabban részt venni. A fiatalok aktívan bekapcsolódnak a gyülekezeti szolgálatokba is.
Nagy örömünkre az ifjúságunkban sokan megtérnek.
Mi szervezzük az ország legnagyobb baptista ifitalálkozóját, minden év tavaszán, a városi sportcsarnokban. Évről-évre átlagosan 800 fiatal látogat el hozzánk. Igyekszünk ezeken a konferenciákon aktuális üzenetet adni a fiataloknak.



Elkészült Balogh Máté barátunk, testvérünk honlapja, ahol meghallgatható néhány dala, képeket nézegethetünk. A honlapról rendelhető CD-je is.

Angyalok kórusa Magadra maradtál



Írások

Ifihét Pálkövén
Viszonyítási alapom ugyan sajnos nincs, mivel ez volt az első ifjúsági hét, amin részt tudtam venni, ugyanakkor el kell mondjam, hogy remek döntés volt, hogy „hagytam magam rábeszélni” a jelentkezésre... (Takács Erika)

Tovább az íráshoz



Feketén fehéren (2007-es ifikonfi)
Idén is megrendezésre került a békési ifjúsági konferencia március 23-25-ig, amelyen, feketén–fehéren szeretettünk volna, minden nehéz, tabu témáról beszélni, a Biblia szemszögéből. Manapság tele van a világ, a média, mindenféle információval: divatról, szépségápolásról, párkapcsolatokról, szexről, ideálokról, és ezzel igyekeznek megtölteni a fejünket.

Tovább az íráshoz



Konfree (2008)
A Békési Baptista Gyülekezet ismét megrendezte, a korábbi években is nagy sikernek örvendő, keresztény ifjúsági konferenciát. Április 4-6-ig városunk közel 900 fiatalt látott vendégül, akik az ország különböző pontjairól érkeztek. A konferencia témája az igazi szabadság volt, az a szabadság, amit az ember csak Jézus Krisztus szabadításával tapasztalhat meg.

Tovább az íráshoz



Loading...