Békési Baptista Gyülekezet honlapja
"Ne félj, csak higgy"

Archive
 
 
Beszélgetés Békési Endre és Fajó Pál testvérekkel

- A kezdetekről, és az ötletről mesélnétek egy kicsit?
2000 körül alakult, de ekkor még nem volt neve. Ezelőtt is voltak már olyan emberek, akik ilyen jellegű munkát végeztek, de egyáltalán nem szervezetten. Tahitótfaluba vagy más nagyobb építkezéseknél brigádok mentek, de ez még nem volt megszervezve. Éreztünk arra elhívást, hogy segítsünk az embereknek, ezért elindult a munka csoportosan, megszervezve. Amikor mi építettük a gyülekezeti imaházunkat, akkor nagyon jól esett másoktól a segítség, és éreztük a szükségét annak, hogy ez rendszeressé váljon más helyeken is. Mint egy fa elkezdett ez az egész növekedni, és kiteljesedett. Nem volt olyan sok időnk, nem az vezérelt minket, hogy unatkozunk, hanem a segítés öröme. Első alkalommal Medgyesegyházán voltunk csapatosan, és nagyon sok jó megtapasztalásunk volt itt, tehát folytattuk a munkálatokat más helyeken is.

- Kik a misszió résztvevői?
Volt olyan alkalom, amikor 3-an mentünk, volt amikor 14-en. Teljes mértékben változó a létszám, attól függ, ki hogyan ér rá. Dan János és Békési Endre a vezetők, ők beszélik meg a főbb irányelveket, hogy merre follyon tovább a munka. Sohasem ugyanazok jönnek építeni, akik előzőleg voltak, legalábbis többségében nem. Mindig jönnek új arcok, akiknek természetesen nagyon örülünk. A csoport tagjai főként a baptista gyülekezetből valók, de vannak olyan pünkösdi testvéreink is akik szeretettel segítenek. Esetenként nem hívő emberek is tagjai ennek a csoportnak, és volt, akit nagy öröm ért azért, mert részt vehetett Isten házának a megépítésében. Várunk mindenkit szeretettel, akár csak ha egy napra is oda tudja szánni az életét erre a misszióra.

- Az eddigi munkák… és a jövőbeli tervek?
Először Medgyesegyházán voltunk, azután Vácon, Balatonszemesen, Kecskeméten, Bicskén, Tahitótfaluban, Angliában. A Hajnalcsillag misszió keretén belül eljutottunk Budapestre és Erdélybe is. A munka ideje változó, volt olyan, hogy 2 nap alatt elkészítettük a munkát, de volt olyan eset is, amikor 3 hetet távol voltunk a családunktól. Többségében kőműves, ács, burkoló munkák vannak, de volt már rá példa, hogy a villany- és fűtésszerelést is mi végeztük el. Idén a Kárpátalja környékére megyünk és ismét Tahitótfaluba, de már kopogtatnak az építkező gyülekezetek. Jövő évre jelentkeztek már testvérek, akik szeretnének minél több helyen ott lenni, lehetőségeink szerint.

- Mi a célkitűzése, programja a követeknek?
Olyan helyeken szeretnénk segíteni, ahol lehet, hogy más formában nehezebben menne ez a munkafolyamat. Jó, hogy gyülekezeti támogatás által még anyagilag is tudunk segíteni. Elsősorban az a célunk, hogy lelki és fizikai segítői tudjunk lenni az ottani embereknek. Mi úgy megyünk, mint a gyülekezet kinyújtott keze, nem egy személyben, hanem több gyülekezet kinyújtott keze. Nem csak a kalapácsot fogjuk meg, hanem elmegyünk gyülekezeti alkalmakra is, hogy lelki közösségben legyünk a testvérekkel, és itt az igék mondhatom mindenki nevében, nagyon a szívünkbe vésődnek. A programra tekintve általában úgy tudunk hatékony dolgozni, ha megfelelő logisztikát biztosítanak, ha szervezetten tudjuk lebonyolítani a munkát.



- Milyen bizonyságaitok vannak?
A többiek nevében is azt mondhatom, hogy előnyünkre váltak ezek az alkalmak, mert ez a kis csoport, egy fizikai munkából összeverbuválódott csoport, egy lelkicsoporttá alakult. Jó megtapasztalni azt, hogy szeretettel, örömmel és melegszívvel várnak bennünket bárhol a testvérek. A segítés öröme nagyon sokat jelent a mindennapjainkban is és itt is. Mindenkit bátorítunk arra, hogy aki csak tudja segítsen azoknak, akiknek szükségük van rá. Mert nem azért kaptunk erőt és életet Istentől, hogy elherdáljuk, hanem, hogy Őt és az embereket szolgáljuk. Úgy gondolom ez Isten előtt kedves misszió, és segít nekünk a munkában, a lelki dolgokban, bármiben. Ha nem működtetjük jól, akkor elvéttetik, mert Isten használni akar bennünket, nem pedig lustának látni.

„Bizony tőle, általa és érte van minden: övé a dicsőség mindörökké Róma 11, 36

Gregor Alexandra



Képek az építőkövetek életéből

Tahi és Moravica
2007. júniusában a Tahi táborban és a szerbiai Moravicán építkeztünk.

Képek itt találhatók



Bodrogi építkezés
2006-ban Bodrogon jártunk építkezni.

Képek itt találhatók



Radcliffe
2007. márciusában az angliai Radcliffeben építkeztünk.

Képek itt találhatók